Forrás: SDT

Az ókori Hellász kultúráját és művészetét évszázadok óta úgy tekinti az egész nyugati világ, mint saját maga eredetét, mint a „tökéletesség” mintáját, a példát, melyhez igazodni kell. Hozzá mérte magát a reneszánsz ember; azt már kevesebben tudják, hogy sok vonatkozásban a középkori is. Meríthettek belőle a különböző klasszicizmusok, s a múlt századi akadémizmus is, mely az antik művészet szépségeszményeit merev szabályokba foglalva próbálta az alkotásban érvényesíteni. Ez a „görög harmónia” azonban mindössze az athéni városállam, valamint néhány más város klasszikus korszakára vonatkozik (i. e. V. század), s a valóságban ez az időszak is bonyolult történeti képződmény, sokféle művészi elképzelés érvényesül benne. Az egyes műalkotások teljes megértésénél nélkülözhetetlen a görög vallási elképzelések rendszerének, a mitológiának, a számos mitologikus isten és félisten jellemvonásainak, történeteinek és viszálykodásainak, az emberekhez fűződő kapcsolatainak ismerete.

Az építészeket, képzőművészeket vagy fazekasokat a kézművesek körébe sorolták, noha társadalmi megbecsülésükről, különösen a legkiválóbb újítókéról számtalan feljegyzés tanúskodik.

A klasszikus kor előtt már több mint egy évezreddel jelentős építkezések folyhattak Kréta szigetén, s valamivel később a szárazföldön, Mükénében. A mitikus Minósz királyra hivatkozva minoszinak is nevezett krétai kultúra fejlettségét többek közt a knósszoszi palota és mozgalmas falfestményei, a stilizált növénydíszes és állatalakos agyagedények, vagy a két vaphiói aranykehely bravúros bikaábrázolásai bizonyítják. Az i. e. XVI. században felvirágzó Mükénéből kiváló ötvösmunkák kerültek elő (Nesztor-serleg, ún. Agamennon-maszk). Az i. e. XIV. századtól kezdve épített palota – a híres Oroszlánkapuval – valójában kükládikus (hatalmas kőtömbökből összeillesztett) erődítmény.

 

geometrikus váza

Az i. e. XI–VIII. századból, az ún. geometrikus korból főleg mértani díszű vázák ismertek.


 

 

Szinte az egész görög festészetről csak a vázaképekből (és az írott forrásokból) alkothatunk fogalmat, más emlékek nem maradtak fenn.

 

Az archaikus korból (i. e. VI. század) fennmaradt legszebb műalkotások ifjakat és leányokat ábrázoló szobrok.

A perzsa háború után megerősödő athéni demokrácia idején jönnek létre a klasszikus kor (i. e. V. század) legkiválóbb építészeti alkotásai, az oszlopcsarnokos szentélyek.

A szobrászatban az emberalak ideális szépségű, mégis realisztikus ábrázolása felülmúlhatatlan normává válik Pheidiász, Müron és különösen Polükleitosz kánonja nyomán. Itt bizonyosodik be, hogy a szobrászat mire képes az emberi test ábrázolásánál: a tömegek, a pozitív és a negatív plasztikai formák nyelvén beszélő művész szinte minden mondanivalóját közölheti az izmok játékán és a mozdulatok változatossága szerint. Fekete- és vörösalakos vázák jelenetei tanúskodnak a fazekasmesterség és a festészet magas színvonaláról.

Smart notebook dokumentum interaktív táblára

Készítette: Csuszó Sándor

Görög képzőművészet

görögm1_9


 

 

 

 

 

 

 

 

Készítette: Buza Anna