„Amint a világ egy csodával, a világteremtéssel kezdődik hasonlóképp az irodalomtörténet első ténye is csoda (és egyben a világ teremtése). Homérosz eposzai, a legrégibb irodalmi emlékek, mindjárt a legtökéletesebb művek közé tartoznak, és eljövendő évezredek számára mintául szolgáltak a költészetnek”  ( Szerb Antal)

Az európai irodalom kezdetét két hatalmas elbeszélő költemény jelzi, az Íliász és az Odüsszeia. Az ókori hagyomány mindkét eposz költőjének Homéroszt tartotta. Magáról Homéroszról semmi bizonyosat nem tudunk, sőt már az antik görögök is a mítoszok mesés légkörével vették körül személyét. Egyes források szerint vak énekes volt, így az ókori szobrászat is vak aggastyánnak ábrázolta.

 

[swf src="http://irodalomtanulas.hu/wp-content/uploads/2012/09/homerosz_szulohely.swf" width=800 height=500]

A homéroszi eposzok valószínűleg a Kr. e. 8. században keletkezhettek, mindkettő hexameterben íródott.

E két mű nem a népi énekek laza egybefűzéséből állt össze, nyelvük a köznapi életben soha nem beszélt műnyelv volt. Újszerű versformájuk sem tette lehetővé az énekes előadást. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy tudatos alkotásról van szó mindkét műben.

Továbbra is kétséges marad viszont, hogy az Íliász-költő azonos-e az Odüsszeia-költő személyével. Mivel lényegi különbség van a két eposz világszemlélete között, s mivel bizonyos formai-szerkezeti elemeket is megkülönböztetünk, az irodalomtudomány mai felfogása szerint az Odüsszeia költője legalább egy emberöltővel később élt, mint az Íliászt megalkotó Homérosz.
A máig tartó vitát - azaz hogy egy személy volt-e a két mű szerzője, avagy nem - "homéroszi kérdés"-nek nevezik.

Legvalószínűbb születési helye Szmürna, az eredetileg aiol, de korán ión befolyás alá kerülő város. Bizonyosnak tűnik, hogy Homérosz hosszú ideig tartózkodott Khiosz szigetén, ahol nevét és mesterségét a homéridák, e költő-énekesek egy iskola - vagy papi testület - tagjaiként vitték tovább. Lehetséges, hogy Iosz szigetén halt meg; itt hónapot neveztek el róla, sírját pedig kultikus tisztelettel övezték. Bizonyosnak látszik, hogy a költőt erős szálak fűzték a kis-ázsiai partvidékhez, az ión szigetekhez; erről tanúskodik az eposzok nyelvhasználata, az ión nyelvjárás.

A Homérosz-filológia, az eposzokkal és szerzőjükkel kapcsolatos tudományos vizsgálódások kezdete a Kr. e. 4-3. századra tehető. Az alexandriai filológusok - Zénodotosz, Arisztarkhosz - elsősorban a homéroszi szövegek hiteles megállapítására, a betoldások kiszűrésére, a szövegben rejlő tartalmi ellenmondások feltárására helyezték a hangsúlyt. Ekkor kérdőjelezték meg először Homérosz szerzőségét a két nagy eposzon kívüli művekkel kapcsolatban. Tőlük származik az eposzok mindmáig érvényes énekekre osztása.
A 18. sz. végén Friedrich A. Wolf vonta először kétségbe tudományos érvekkel a közös szerzőséget, s mindkét eposzt különálló dalok gyűjteményének tekintette (Prolegomeno ad Homerum, 1795). A hatalmas filológiai apparátust felvonultató tanulmány ellenében Goethe költői érzékenységgel mutatott rá, hogy az eposzok esetében - „... akár Homérosznak hívják az illetőt, akár csak egy redaktor (szerkesztő) volt...” - művészi tudatossággal szerkesztett, egységes műalkotásokról van szó.
Herder
nyomán W. Schlegel a homéroszi eposzokat népi költők közös alkotásának fogta fel. A „homéroszi kérdés” azóta sem zárult le megnyugtatóan, az egység elvét valló unitáriusok és a Wolff nézeteit követő analitikusok vitája azonban számos részkérdést tisztázott. Kétségtelen, hogy a homéroszi eposzok előtt is létezett görög epika, ennek szájhagyomány útján terjedt műfaja az arisztokrata családok őseiről szóló mítoszokat elmondó genealógiai ének a homéroszi eposzok legfontosabb műfaji előzménye. A két eposzban más folklorisztikus műfajok nyomát is megtaláljuk: a lakodalmi énekek, siratóénekek, munkadalok, himnuszok, népi eredetű szállóigék több évszázados hagyománnyal rendelkeztek.

Forrás: enciklopedia.fazekas.hu

Hatása a világirodalomra

Hellaszban hozzá igazodtak az epikusok, belőle merítettek a lírikusok, drámaírók, valóságos kultusza volt. Platón szerint Homérosz „nevelte meg Hellaszt”. A két eposzt vette mintául Vergilius Aeneis megírásához, majd a 13. századi Nyugat-Európában Vergilius műve közvetítette a homéroszi példát, míg Bizáncban a két eposz közvetlenül hatott. A klasszicizmus időszaka óta mint az eposz műfajának utolérhetetlen prototípusait és az európai költészet páratlan remekeit tartják számon. Az eposz kialakulása hazánkban is (Zrínyi, Vörösmarty) a Vergilius által közvetített homéroszi művészet termékenyítő erejével ment végbe. Az eposzok hatása azonban nem csak formai, hanem tartalmi is. Az antik mitológiai témák Homérosz megfogalmazásában öröklődtek az utókorra, és váltak főleg a dráma- és operairodalom, a képzőművészet kimeríthetetlen forrásává.

Nálunk Homérosz első tolmácsolója Janus Pannonius volt, aki csupán egyetlen jelenetet, Diomédész és Glaukosz találkozását (Íliász, VI. ének) ültetett át latinra. Kölcsey Ferenc kísérletezett először hexameteres fordítással, az Íliász első énekének részletét magyarította az 1800-as évek elején. A teljes homéroszi mű tartalmában és formájában hű magyar fordítása Vályi Nagy Ferenc - a magyarítás indította el az ún. Íliászi pört, az első magyar szerzői-tulajdonjogi vitát -, Szabó István, Baksay Sándor, Kemenes-Kempf József, Vértesy Jenő, Csengery János, Télfy Iván, Csokonai Vitéz Mihály (Békaegérharc), Gulyás Ferenc, Juhász László és Mészöly Gedeon munkái és kísérletei után, Devecseri Gábor nevéhez fűződik.

Forrás: enciklopedia.fazekas.hu

Mindkét eposz története a trójai mondakörhöz fűződik.

Trójai mondakör
A görög istenek

 

ókori görögo

 
Trója ma Törökországban az anatóliai Hisszarlikban (Hisarlık), Çanakkale tartományban található, délnyugatra a Dardanelláktól, az Ida hegy lábánál. Török neve Truva.

Forrás: Somos Béla - Hódi Gyuláné Irodalom 9.

Aki megtalálta Tróját

Forrás: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=69